Életrajz
Még a kilencvenes évek végén ismerkedett meg azokkal az ifjú hazafiakkal, akik később a Jobbikot is megalapították, de ebben az időben kezdődött a barátsága Toroczkai Lászlóval is.Budaházy György
1969-ben született Budapesten, a barátai által csak Rettenthetetlennek nevezett Budaházy György. Apai ágon régi nemesi család sarja. Kelenföldön, egy lakótelepen nevelkedett, ott végezte általános iskolai tanulmányait is. Középiskolába a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumba járt, majd tanulmányait a BME-n folytatta: okleveles gépészmérnökként végzett. Szakdolgozatát „Az alumíniumkémény csőszerkezetek T-idomainak ellenállásáról” címmel készítette. 1992-ben fejezte be tanulmányait, de szakmájában nem dolgozott. Saját bevallása szerint ennek egyik oka, hogy az elméleti tudományok jobban lekötötték, mint a gyakorlat, a másik, hogy amikor átvette a diplomáját, leépülőfélben volt a hazai gépipar. Inkább úgy döntött, hogy még tanul, és a Budapesti Üzleti Akadémián gazdaságszervezői ismereteket szerzett.
Ezután nem sokkal a vendéglátóiparban, mint vállalkozó kezdett el tevékenykedni. Diósdon él, és kereskedelemmel foglalkozik. 1997-ben megnősült; három gyermek apja.
1990-ben kezdett érdeklődni a politika iránt, amikor is a taxisblokád idején többször fellépett az akkori jobboldali Antall-kormány ellen tüntető taxisok ellen. 1992-ben belépett az MDF-be, de ott pozíciót sohasem vállalt, és az 1990-es évek második felére gyakorlatilag kikopott a pártból. Közéleti szerepe 2001-ben kezdődött, amikor néhány társával Magyar Reviziós Mozgalom néven irredenta szervezetet alapított, és utcai figyelemfelhívó demonstrációkat szerveztek a trianoni békeszerződés ellen. Még a kilencvenes évek végén ismerkedett meg azokkal az ifjú hazafiakkal, akik később a Jobbikot is megalapították, de ebben az időben kezdődött a barátsága Toroczkai Lászlóval is. Országosan ismertté a 2002-es "Erzsébet hídi blokád" tette, melynek szinte emblematikus figurájává vált. Ekkor tűnt ki bátorságával a többiek közül. Ő állt az élére a választási csalások miatt a szavazatok újraszámlálásáért indított civil mozgalomnak. Innentől kezdve jellemzően a jelenkori politikai rendszer irányvonalával ellentétes oldalon találjuk, részt vett többek között a Magyarország Európai Uniós csatlakozását ellenző kampányban is. Ismert még a Szabadság téri szovjet (kommunista) emlékmű lebontásáért és a tér eredeti állapotának helyreállításáért folytatott harca is.
Annak ellenére, hogy a 2006-os tévéostromban vezetőként, az első sorokban nem vett részt, a rezsim mégis üldözni kezdte, mert nem titkolta, hogy az ostrommal egy időben részt vett a Szabadság téri szovjet (kommunista) emlékműn lévő szovjet címer leverésében. Mivel önként nem volt hajlandó megadni magát, futóbetyárrá lett, vagyis bujdosásra adta a fejét, s egészen 2007. március 15-i elfogásáig illegalitásban tevékenykedett. Miközben a rendőrök az egész országban teljes erővel őt keresték, Budaházy György több alkalommal is szónokolt álruhában a kormányellenes tüntetéseken, a rendőrség szeme láttára. Még az illegalitásban vette fel a kapcsolatot a 2006. őszi felkelés másik vezéralakjával, Toroczkai Lászlóval, akivel 2007 januárjában meghirdették a párhuzamos Magyarország koncepcióját. 2007. április 21-én jelentették be a Gyurcsány-féle Új Magyarországgal szemben álló másik Magyarország, Hunnia születését. A Hősök terére dobszóra, gázálarcban, katonazöld pólóban vonultak be a harcosok. Bár, ekkor Budaházy György házi őrizetben volt, s csak hangfelvételről szólhatott a több ezres tömeghez, állítólag a színpadon, Toroczkai mellett álló betyárruhás alak maga Budaházy György volt. A Rettenthetetlennek egyébként 2007. május 2-a óta Budaházy címmel műsora fut a Szent Korona Rádióban.
Budaházy György 2002 óta számtalan alkalommal állították elő és többször őrizetbe vették. Volt házi őrizetben és lakhelyelhagyási tilalom alatt, amit egyébként megszegett, s 2007. október 22-én a Szabadság téri tüntetésen nyilvánosan közölte, hogy „köp a köztársaság törvényeire”.
2009. június 17-én a rendőrség egy tüntetés egyeztetésére hivatkozva becsalta a Teve utcai rendőrpalotába, s ott az NNI civil ruhás nyomozói csapak le rá, azóta előzetes letartóztatásban van.
Budaházy György jelenleg a Váci Fegyházban fogvatartott.






